"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Szakgimnáziuma

Ismét búcsút vettünk két osztályunktól. Molnár Péter, a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumának igazgatója így köszöntötte a búcsúzó diákokat:

„Az első Refis osztály 1996-ban – emlékeim szerint – a Csűr akkori rozzant épületéből ballagott, 1997-ben, a mi ballagási ünnepségünk a szabadban zajlott azon a sportpályán, melynek helyén most az általános iskola új udvara és épülete található.

Érdekes belegondolni abba, hogy 25 évvel később újra itt találom magam a Refis ballagáson, de már nem hozzám szólnak, hanem én szólok hozzátok…

Minden bizonnyal ti is érzitek, hogy hamarosan véget ér ifjúkorotok inkubátor időszaka, a világ és benne a mozgástered kitágul, a szabályok lazulnak, vagy el is tűnnek, szabad leszel, mint a madár. Röpülhetsz előre, hátra, jobbra, balra, fel és le…

Teljesen szabadon, vagy nagyobb szabadsággal dönthetsz arról, hogy milyen célokat tűzöl ki magad elé és hogyan szeretnéd megvalósítani álmaidat.

A szabadságérzés hirtelen rátok tör, de vigyázzatok, mert agyon is nyomhat benneteket. Higgyétek el, akkor döntötök jól, ha a legfontosabb identitásformáló közösségeitekben: a családban, iskolában, gyülekezetben elsajátított normákhoz továbbra is ragaszkodtok, vagy ha ideiglenesen el is távolodtok tőlük, minél előbb találjatok vissza azokhoz.

Illyés Gyula szerint „Ne azt add a fiadnak, amit kér, hanem azt, amit kérnie kellene”. Reményem van afelől is, hogy 18-19 évesen megértitek, hogy értékelvű, értékközvetítő iskolaként az illyési gondolat megvalósítására törekedtünk.”

Az elmúlt tanévekben szép hagyományt teremtettünk azzal, hogy egy-egy szál virággal köszöntöttük azokat a ballagó diákjainkat, akik intézményünk valamelyik általános iskolai tagozatán kezdték és 12, illetve 13 év után gimnáziumunkban végezték tanulmányaikat. Idén 24 diákunknak gratulálhatott Dr. Kádár Péter főigazgató úr.

A 12.A osztály tanulói, akik már 12 éve itt tanulnak: Balogh János, Barabás Bianka, Berkes-Ébert Dorottya, Csányi Rebeka Kíra, Farkas Réka, Hajdu Benedek, Koncz Levente, Kovács Bence, László Kristóf, Piszér Levente, Sipos Norbert, Szárszói Emese, Szerecz Júlia

A 12.B osztály végzősei, akik már 13 éve itt tanulnak: Antal Bálint, Budai Eszter Anna, Dózsa Hanna, Györpál Eszter, Hoppál Botond Péter, Horváth Máté, Kiss-Vincze Barnabás, Lantos Avar Tamás, Richter Klaudia, Storcz Dániel Tamás, Szilágyi Márton Ágost

A ballagási ünnepség keretében jutalmaztuk végzős diákjainkat kiváló teljesítményeikért, közösségi tevékenységükért.

A 12.A osztály jutalmazottjai, akik könyvjutalomban részesültek:

Balogh János – kreatív zenei és képzőművészeti tevékenységeiért

Berkes-Ébert Dorottya – példamutató hitéleti és magasszintű művészeti tevékenységéért

Bodró Brúnó – internátusi versenyeken való részvételért, kimagasló sporteredményeiért, internátusi és iskolaközösségi munkájáért

Finak Eszter Dorka – négy éven átívelő, kimagasló országos és nemzetközi sporteredményeiért

Jankovits Tamás – lankadatlan szorgalmáért, tanulmányi eredményéért

Koncz Levente Zsombor – kiemelkedő sporteredményeiért

Krémer Anna Boglárka – négy éven át végzett segítőkész közösségi munkájáért

Nagy Márton Bálint – iskolai és osztályszintű fotó és mozgóképes művészeti munkájáért

Sipos Norbert – a kórusban végzett négyéves munkájáért

A 12.B osztály díjazottjai, akik könyvjutalomban részesültek:

Antal Bálint - jeles tanulmányi eredményéért

Bácsalmási Blanka - jeles tanulmányi eredményéért és az iskolai sportversenyeken való eredményes részvételéért

Bartonicsek Norbert - jeles tanulmányi eredményéért

Bata Zsófia - jó tanulmányi eredményéért és kimagasló idegen nyelvi teljesítményéért

Budai Eszter Anna - jeles tanulmányi eredményéért és kimagasló idegen nyelvi teljesítményéért

Kiss-Vincze Barnabás - jeles tanulmányi eredményéért

Kovács Kinga - jeles tanulmányi eredményéért, az internátusi versenyeken való eredményes szerepléséért és kimagasló idegen nyelvi teljesítményéért

Lantos Avar Tamás - jeles tanulmányi eredményéért és a történelem versenyeken való eredményes szerepléséért

Pocsay Eszter - jó tanulmányi eredményéért, aktív és eredményes sporttevékenységéért

Rácz-Vekerdi Jonatán - jó tanulmányi eredményéért, a történelem versenyeken való eredményes szerepléséért és kimagasló idegen nyelvi teljesítményéért

Storcz Dániel Tamás - jó tanulmányi eredményéért, aktív és eredményes iskolai sporttevékenységéért

Törő Kata - jó tanulmányi eredményéért és kimagasló idegen nyelvi teljesítményéért

Kiemelt könyvjutalomban részesült:

Bor Annamária - jeles tanulmányi eredményéért, a történelem versenyeken való eredményes szerepléséért, kimagasló idegen nyelvi teljesítményéért és az osztálytársai irányában tanúsított empatikus magatartásáért

Bükösdi-Garai Fédra - jeles tanulmányi eredményéért és a közösségért végzett művészeti tevékenységéért

Somogyvári Olívia Ágnes - jeles és kitűnő tanulmányi eredményéért, a gimnáziumi közösségben tanúsított példamutató magatartásáért és szorgalmáért, példamutató hitéleti tevékenységéért

Szilágyi Márton Ágost - jó tanulmányi eredményéért, ötéves kórustevékenységéért, a történelem versenyen való eredményes szerepléséért és a közösségért végzett művészeti tevékenységéért

A Diákpresbitérium díjazottjai:

2013-ban iskolánk Diákpresbitériuma Hűség-díjat alapított olyan végzős diákok számára, akik kimagasló közösségi munkát végeztek az iskoláért, az osztályközösségért. A jelmondata ennek a kezdeményezésnek: "Exemplis discimus", vagyis a „Példákból tanulunk.”

Idén Hűség-díjban részesült László Kristóf 12.A osztályos és Richter Klaudia 12.B osztályos tanuló.

Alapítványi díjazottjaink:

A Timóteus-díj iskolánk Timóteus Alapítványának Kuratóriuma által adományozott díj. A Timóteus-díjat kiváló tanulmányi munkáért és az iskola lelkiségének megfelelő közösségi magatartásért, felekezeti hovatartozástól függetlenül kapják tanulóink.

Idei díjazottjaink: Dózsa Hanna és Richter Klaudia 12.B osztályos tanulók.

A Pro Schola Reformata-díj iskolánk volt főigazgatója, Dr. Hoppál Péter és felesége által létrehozott és a Pro Schola Alapítvány Kuratóriuma által adományozott díj, amelyet olyan végzős tanulók kapják, akik példamutató magatartást tanúsítanak tanulmányi téren, művészeti vagy sporttevékenység során, továbbá a közösség és az egyház szolgálatában kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.

2022-ben a Pro Schola Reformata-díjra felterjesztettük László Kristóf 12.A és Györpál Eszter 12.B osztályos tanulókat.

A Pécs-Belvárosi Református Egyházközség presbitériuma által adományozott Református Értelmiségi-díjat azok a végzős tanulóink kapják, akik kimagasló tanulmányi eredményt értek el és hitvalló reformátusok.

2022-ben Református Értelmiségi-díjra felterjesztettük Fazekas Jázmin és Hoppál Botond Péter 12.B osztályos tanulókat.

„Büszkék vagyunk a megyei, regionális és országos versenyeken elért eredményeitekre. Történelmi, művészeti, idegennyelvi, helyesírási és természetesen sportversenyeken való részvételetek alapján megállapíthatom, hogy egy nagyon tehetséges csapattól kell elbúcsúznunk” – vallja Molnár Péter igazgató.

„Köszönetet szeretnék mondani Nektek az együtt töltött időért, a sok mosolyért, melyekkel nap mint nap megajándékoztatok bennünket, a színes élményekért, a kihívásokért melyek elé állítottatok.

Köszönöm, hogy nem hagytatok unatkozni, ellustulni.

Köszönetet szeretnék mondani kollégáimnak az odaadó pedagógiai munkáért, mellyel fölkészítettek benneteket az előttetek álló megmérettetésre, az érettségire.

Köszönetet szeretnék mondani a két ballagó osztály osztályfőnökeinek az áldozatos munkájukért, valamint Önöknek, kedves szülők azért, hogy ránk bízták gyermekeiket.

Büszkék vagyunk rátok, hiszen sokan éreztétek magatokénak a közösségépítés nemes feladatát, végeztetek önzetlen munkát az osztály- és iskolaközösségért, többen erősítettétek a kórust és szolgáltatok a Sztárai-program keretében Baranya gyülekezeteiben.

Bízom benne, hogy az alapozást sikerült elvégeznünk, olyan fiatal felnőttekké nevelnünk benneteket, akik képesek eligazodni a világ zűrzavarában.

A tarisznyában egy kártya is lapul. A rajta lévő igét, a 7. zsoltár egy részlete útravalóul szolgál nektek:

„Isten az én védőpajzsom. Ő menti meg az igaz szívűeket. Igazságos bíró az Isten.

De én dicsőítem az Urat, aki igazságban honol. A Magasságbeli nevének szól énekem.”

Kívánom, hogy a Szentháromság Isten vezessen benneteket utatokon.

Isten áldjon Benneteket,

Isten áldja Önöket!”

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium